A Sportolimpia és előtörténete

 

Tíz éve annak, hogy a Communitas Alapítvány munkatársai körében felmerült a gondolat: egy olyan rendezvényt kellene létrehozni, amely közelebb hozza egymáshoz a fiatalokat – pontosabban a sportkedvelő diákokat. Az Erdély Kupa létrejöttét követően évről-évre nőtt a résztvevő diákok száma, rendezvénysorozatunkkal egyre több fiatal figyelmét hívjuk fel a mozgás, az egészséges életmód, a sportszerű megmérettetés fontosságára, a közösség és csapatszellem erejére.

Rendezvényünknek kapcsolatteremtő hatása abban is megmutatkozott, hogy az aktív sportolás lehetőségének biztosítása mellett a különböző városokban élő fiatalok megismerkedését is elősegítette. Új barátokra találtak, tartós kapcsolatok alakultak ki.

Versenyeink nemcsak a diákok, hanem a tanárok számára is erős összekötőkapocsnak bizonyultak: a különböző településen oktató pedagógusok közötti együttműködés közvetlenebbé, intenzívebbé vált.

Ugyanakkor az Erdély Kupa szilárd alapot biztosított az iskolák közötti párbeszéd kialakításához és fenntartásához, tapasztalatcserék lebonyolításához, közös projektekben való részvételhez. A visszajelzések nagyon pozitívak voltak: a tanárok és a diákok megtiszteltetésnek és kihívásnak nevezték a bajnokságokon való részvételt.

Az Erdély Kupa népszerűségéről tanúskodott továbbá az, hogy olyan megyékből is jöttek sportoló diákok, amelyekből addig – különböző okok miatt – nem vettek részt magyar fiatalok hasonló rendezvénysorozaton.

A rendezvény túlnőtte az eredetileg meghatározott kereteit. Ezért volt szükség valami újra, mégis hasonlóra.

 Az I. Erdélyi Magyar Középiskolás Sportolimpia (EMKS) hagyományteremtő céllal létrejövő erdélyi magyar középiskolás rangadó, amely több tekintetben is támaszkodik az Erdélyi Kupa tapasztalataira. A kezdeményezés célja az, hogy a klasszikus értelemben vett egyéni és csoportos olimpiai sportágakat közelebb hozza a diákokhoz. Ugyanakkor lehetőséget szeretne biztosítani a szakszerűség keretei közötti bemutatkozásra, illetve megmérkőzésre.

Az új rendezvény fontos feladatai között továbbra is előkelő helyen szerepel a fiatalok egészséges életmódra való nevelése. Célunk az, hogy a diákok megkedveljék a rendszeres mozgást, lássák az aktív életmód előnyeit, tudatosítsák ennek hasznát.

Reméljük, hogy az új rendezvény által sikerül bemutatkozniuk a tehetséges diákoknak, akik egy komolyabb anyagi és szakmai támogatás, infrastruktúra biztosításával kiemelkedhetnek, élsportolóvá válhatnak.

Hasonlóan fontos számunkra továbbra is a testnevelő tanárok megszólítása, hiszen ők azok, akik alakítják és befolyásolják a gyerekeknek a sporthoz, tornaórákhoz való viszonyát.

Az esemény hosszú távú céljai között szerepel az erdélyi magyar középiskolás sporthálózat és kapcsolati tőke támogatása, illetve kibővítése. Tíz éve hoztuk létre a Testnevelő Tanárok Országos Tanácskozását (TTOT), amely a szakpedagógusok közös fóruma, amelynek állandó napirendjén a szakmai kapcsolatokat kialakítása és a tehetséggondozás jövője szerepel. A fórum résztvevői biztosítják új rendezvényünk szükséges szakmai hátterét.

 Köszönet illeti mindazokat a partnereinket, támogatóinkat, testnevelő tanárokat, diákokat, önkénteseket, külső és belső munkatársainkat, akik az elmúlt 10 évben segítettek a rendezvényszervezésben.

Hathatós támogatásukkal, segítségükkel és hozzájárulásukkal sikerült eredményesen továbbvinni, a mai napig is fenntartani a középiskolások sportrendezvények iránti fogékonyságát, érdeklődését.

Reméljük, hogy a következő 10 évben az új rendezvény sikere ezt a figyelmet, lelkesedést élteti tovább!

 

A Sportolimpia szervezői

 

október 16–19.
31
nap
11
óra
33
perc
23
másodperc

nevezz be a sportolimpiára!

I.Erdélyi Magyar Középiskolás Sportolimpia,
Kolozsvár, 2015. október 16-19.

Vegyél részt te is az Olimpián, az alábbi gombra kattintva megtalálhatóak a benevezéshez szükséges információk.